ACÉLLEMEZEK SÉRÜLÉSEI

HOGYAN KERÜLHETJÜK EL, ÉS HOGYAN JAVÍTHATJUK A HIBÁKAT?

Egyetlen építőanyag és szerkezet esetén sem lehet kizárni az esetleges sérülések és károk bekövetkezését. Különösen igaz ez az épület tetejére, ami folyamatosan ki van téve az elemek különböző csapásainak. A legtöbb hiba azonban elkerülhető az acéllemez megfelelő kezelésével és szerelésével. Cikkünkben az acéllemezes tetők leggyakrabban előforduló hibáit vesszük sorra, és szót ejtünk a javítási lehetőségekről is.

Ha az előírások szerint kezeljük, akkor a fémlemezes tetőfedés élettartamát egyetlen más tetőfedő típussal sem lehet túlszárnyalni. A cserepeslemezek, a trapézlemezek és a síklemezek esetén az acélmag az erőt, a különleges bevonatok pedig a tartósságot és ellenállóképességet biztosítják, ami akár 50 évre szóló garanciában is testet ölt

Persze a tetőfedő lemezek sem feltétlenül tartanak örökké. Az azonban megállapítható, hogy a tető meghibásodása, sérülése szinte minden esetben valamilyen korábbi tárolási, szállítási vagy konstrukciós hibának tudható be. Éppen ezért fontos, hogy betartsuk a lemezekkel kapcsolatos utasításokat, illetve megfelelő, az igénybevételhez igazított ellenállóképességű bevonattípust válasszunk. Először tehát érdemes áttekinteni azt, hogy mik azok a legfontosabb tudnivalók és szabályok, amiket betartva elkerülhetjük a lemezek sérülését?

Hogyan kerüljük el az acéllemezek sérülését?

A megfelelő bevonat kiválasztása

A tetőfedésre használható trapézlemez, cserepeslemez és síklemez alapanyaga, és így az élettartama és ellenállósága sem különbözik egymástól. A színek is inkább csak az esztétikát befolyásolják, de azért van olyan szempont, ami befolyásolja a kész tető tartósságát. Ez természetesen nem más, mint a választott bevonat: az egyes típusok vastagsága 25-től egészen 50 mikronig terjedhet, és a felvitt rétegek anyaga is nagyban befolyásolja a lemezek olyan fizikai tulajdonságait, mint például a rugalmasság, a karcállóság, a korrózióállóság, a nedvességgel és az UV sugárzással szembeni ellenállás, vagy éppen a fényesség.

A Polmetál Pruszynski kínálatában poliészter és poliuretán bevonattal ellátott lemezek is kaphatók, fényes, matt és pikkelyes kivitelben. Olyan különlegesen nagy ellenállóképességgel rendelkező hibrid bevonatok is elérhetők, amik az extrémnek számító környezeti hatásoknak, így például a sós, tengerparti levegőnek, vagy a vegyipari, agráriumra jellemző környezetnek is évtizedeken át képesek ellenállni. Az egyes bevonatok tulajdonságairól és műszaki jellemzőiről egy külön összeállításban olvashatunk ide kattintva, és ezeket az információkat érdemes figyelembe venni a megfelelő lemez kiválasztásánál. Ha a környezeti hatásokhoz képest gyengébb ellenállóképességű bevonatot választunk, akkor fennáll az idő előtti fakulás, korrózió vagy más károsodás veszélye.

A lemezek szállítása és tárolása

A tetőlemezek szállítását egy erre a célra kialakított, nyitott rakterű gépkocsival végezzük, ami megkönnyíti a be- és kirakodást. A lemezeket a szállítás idejére védeni kell a nedvesség ellen, illetve ügyelni kell a megfelelő rögzítésre, ami megakadályozza az elmozdulást. Fontos, hogy a lemezek ne lógjanak túl a gépkocsi rakterén, mert különben megsérülhetnek, ez pedig a garancia elvesztésével jár. A kirakodást olyan eszközökkel, vagy megfelelő számú közreműködővel kell végezni, ami elkerülhetővé teszi a lemezek deformálódását, elhajlását. A lemezt érdemes a gyári csomagolásában tartani a rakodás során is. Ne húzzuk végig sem egy másik lemezen, sem a földön.

Ha a lemezeken horzsolások vagy ledörzsölések keletkeztek, akkor vonjuk be azokat speciális javítófestékkel, amit a lemezek színével azonos változatban is be lehet szerezni a Polmetál Pruszynski webáruházában.

A lemezek tárolása esetén a csomagokat ne közvetlenül a földre, hanem kb. 20 cm magas alátétekre helyezzük. Ha a lemezeket a gyártási időtől számított 3 hétnél hosszabb ideig kívánjuk tárolni, akkor vizsgáljuk át azokat, majd az egyes lemeztáblák közé helyezzünk be távtartó betéteket a szabad légáramlás biztosítására. Télen érdemes gondoskodni olyan fűtött raktárról, ahol a lemezeket száraz és szellős körülmények között tudjuk tartani, így kerülve el, hogy az egyes lemeztáblák között nedvesség csapódjon ki. A lemezeken lévő védőfóliát lehetőleg egy hónapon belül távolítsuk el, mert később ez nehézségekbe ütközhet, és a lemezeken ragasztótól eredő szennyeződések maradhatnak.

A lemezek vágása, fúrása és rögzítése

Annak érdekében, hogy a bevonat ne sérüljön meg, a lemezek vágására kizárólag kézi lemezvágó ollót, elektromos vibrációs ollót vagy lemezvágó gépet (nibblert) használjunk. Tilos olyan szerszámokat (pl. sarokcsiszolót) használni, amelyek a vágás során roncsolhatják, deformálhatják a lemezt, illetve a keletkező hő miatt károsíthatják a horganyzott és lakkozott bevonatokat. A vágás, fúrás során keletkező acél forgácsot, törmeléket puha kefével távolítsuk el, mivel ezek nedvességet kapva rozsdásodni kezdhetnek, és károsíthatják a lemez felületét. A szerelés során keletkező egyéb szennyeződéseket egyszerű tisztítószerrel távolíthatjuk el, a bevonat-sérüléseket fessük be javítófestékkel. A keletkezett vágási és bevonat nélküli felületeket szintén javítófestékkel vagy színtelen lakkal érdemes befedni.


A lemezek rögzítése során ügyeljünk arra, hogy csak szükség esetén, puhatalpú cipőben lépjünk a lemezre, méghozzá csak alátámasztott pontokon (a tetőlécek helyén), illetve ne lépjünk a lemezek korcaira, bordáira.

Fontos, hogy a szerelés során tilos bármiféle rézből készült bádogozás vagy kiegészítő (vízköpő, kéménysapka) alkalmazása, mert az ezáltal beindított kémiai reakciók károsítják a lemezt.

A kész tetők karbantartása

A lemezekből készült tető lényegében nem igényel speciális karbantartást. Az épület elhelyezkedésétől függetlenül azonban érdemes a falburkolatot és a tetőhéjat rendszeresen, évente legalább egyszer megvizsgálni és konzerválni, hogy elkerüljük a korai elöregedés mindennemű kockázatát. A tetőlemezekről ilyenkor el kell távolítani:

  • a leveleket, amelyek a rothadás során elszínezik a lemez bevonatát,
  • az ipari porréteget (pl. cementpor, mészpor, kohókból és bányákból származó por), amely a vízzel reakcióba lépve károsítja a lemez szerves bevonatát.

Az esetleges bevonati hiányokat tisztítsuk meg, és fessük be speciális javítófestékkel.

A leggyakoribb acéllemez hibák okai és lehetséges javításuk

Ha betartjuk a fenti előírásokat, okkal bízhatunk abban, hogy épületünk tetőfedése évtizedeken át problémamentes védelmet biztosít majd, amely tartósabb és problémamentesebb a többi, hagyományos megoldáshoz viszonyítva. Vannak azonban olyan események, amikre nincs hatásunk, és bekövetkezésük károsíthatja a burkolatot. Íme egy lista a leggyakoribb esetekről.

Szivárgás, beázás

Ez a jelenség minden ingatlantulajdonos rémálma, hiszen nemcsak a tető javításáról kell gondoskodni, hanem a beltérben keletkezett esetleges károkat is fel kell számolni. A jó hír, hogy ez a jelenség szinte csak akkor fordulhat elő, ha a lemezek rögzítését nem szakszerűen hajtották végre. A Polmetál Pruszynski által biztosított szerelési instrukciók (cserepeslemezhez, trapézlemezhez, és korcolt lemezhez is elérhetők), valamint a vízzáró rögzítést lehetővé tevő kötőelemek és tömítőprofilok használata megelőzheti a beázást és az ezzel járó fejfájást.

Karcolások és horzsolások

A bevonatos acéllemezek felülete érzékeny a karcolásokra, így a szerelés során erre tekintettel kell lenni. Ha ennek ellenére karcolás keletkezik a lemezen, vagy ez valamilyen későbbi esemény során (pl. viharban lehulló faágak, stb. esetén) következik be, a lemezen lévő bevonatot és így a lemez védelmét helyreállíthatjuk a megfelelő színű javítófesték használatával.

Hullámosodás

Az acéllemezek vetemedése, hullámosodása eredhet gyártási hibából is, de a legtöbb esetben valamilyen tárolási, szállítási vagy szerelési problémára vezethető vissza. Ezek közé tartozik a nem előírásszerű, vagy nem egyenletes tartószerkezet alkalmazása, a lemezcsavarok túl erős vagy szakszerűtlen meghúzása, esetleg a panelek helytelen illesztése, amelyből a hőtágulásra vagy elmozdulásra visszavezethető problémák alakulhatnak ki. Ilyen esetben érdemes szakemberrel megvizsgáltatni a tetőt, és felmérni a rögzítés szakszerűségét.

Elmozdulás, szélkár

A tetőlemezek elmozdulása, esetleges leszakadása vagy részleges leválása a tetőszerkezetről csak akkor fordulhat elő, ha a lemez rögzítése, így az alálécezés és a rögzítésre használt csavarok száma nem az előírás szerint alakult. Ha gyenge minőségű kötőelemeket használtunk, akkor ezek szakadás vagy kilazulás esetén már nem biztosítanak kellően tartós és szilárd rögzítést, ami szintén a lemez elmozdulásához vezet. Az ilyen károk elkerülése érdekében tartsuk be a szerelési utasításokat, és válasszunk minőségi kötőelemeket.

Halványulás és fakulás

A lemezek színének változása ugyan egy olyan jelenség, ami az évtizedek alatt lassan bekövetkezhet, de ennek mértékét nagyban befolyásolja az, hogy melyik bevonattípust választottuk, és annak milyen ellenállóképessége van a legfontosabb fakító tényezőkkel, így pl. az UV sugárzással szemben. Ha az igénybevételnek és a környezetnek megfelelő ellenállóképességű lemezt választottunk, nem kell aggódnunk a fakulás miatt – már csak azért sem, mert évtizedes garanciát vállal a gyártó ezzel kapcsolatban.

Korrózió

Bár sokak szerint a korrózió a fémlemezek egyes számú ellensége, a valóságban ilyen jelenség szinte csak akkor fordul elő, hogy ha valamilyen nem odaillő, idegen tárgy vagy anyag segítségével indul meg a rozsdásodás. A másik kiváltó ok a helytelen megmunkálás, a nem előírásszerű rögzítés vagy a tetőszerkezet elégtelen átszellőzése: e problémák megteremtik annak a veszélyét, hogy a nedvesség utat találjon a lemezek acélmagja felé, közvetlenül kitéve azt a korróziónak.

Egyéb szerelési hiányosságok

Az acéllemezes tető hibátlan kialakításához olyan kiegészítő termékek használatára van szükség, amelyek együtt biztosítják az erős tetőt és az épület védelmét. Ha ezeket a termékeket megspóroljuk, vagy nem megfelelően használjuk, az szintén károsodást idézhet elő a tetőszerkezetben.

A gerincelemek, szegélyelemek, vápaelemek és kéményszegélyek gondoskodnak a tető széleinek vízzáró fedéséről. A tömítőprofilok, élgerincelemek, falszegélyek, butyl-szalagok, gumiharangok és csőmandzsetták szintén a tető és az alatta lévő lakóterek vízhatlan védelmét biztosítják, míg a különböző tetőfóliák, szellőzőpanelek segítenek a tető átszellőzésében, megakadályozva a pára lecsapódását is.  A tetőjárdák, lépcsők és más tetőbiztonsági elemek lehetővé teszik a tetőn való biztonságos közlekedést, ami nemcsak a tetőn dolgozó személyt, hanem az acéllemezeket is védi a rálépésből adódó sérülésektől. Az esetleges vadkár ellen a madarakat és rágcsálókat távol tartó lezárófésűk, szalagok használata ajánlott.

A hosszú élettartamú tető titka: minőségi kiegészítők és szakértelem

Ahogy ebből az összeállításból is kiderült: a legtöbb acéllemezt érintő károsodás megelőzhető a tető szakszerű kialakításával, és az ehhez szükséges kötőelemek, kiegészítő termékek beszerzésével.

Ebből az is következik, hogy ha mégis nem garanciális javításra van szükség, akkor is érdemes szakemberhez fordulni, hogy a korábbi helytelen gyakorlattal szemben a javítás során a megfelelő, hosszútávon is tartós megoldás kerüljön a tetőre.

A javításhoz szükséges kiegészítő anyagok, javítófestékek, kötőelemek, tömítőprofilok beszerezhetők a Polmetál Pruszynski webáruházából, tanácsokért pedig érdemes közvetlenül értékesítő munkatársainkat is keresni.


Kövessen minket közösségi média felületeinken is!
© 2023 POLMETÁL PRUSZYNSKI KFT.