HÁROM ÉVTIZEDES SIKERTÖRTÉNET

A PRUSZYŃSKI CÉGCSOPORT BEMUTATÁSA

A lengyelországi Blachy Pruszyński története egy elhivatott, de a szakmájához mindig hű vállalkozó sikertörténete, aki több mint három évtizedes eltökélt munkával tette vállalatát Lengyelország és a régió legnagyobb építőipari vállalkozásainak egyikévé. A több mint 300 szakemberrel működő cégcsoport naponta több száz tonna acélt dolgoz fel, és az acéllemezes tetőfedő termékek piacának számottevő részét szolgálja ki.

A lengyelországi Pruszyński cégcsoport indulása több mint három évtizedre, a rendszerváltás előtti évekre nyúlik vissza, és elválaszthatatlanul kapcsolódik a névadó és alapító, Krzysztof Pruszyński pályafutásához. Az 1960-ban, a kelet-lengyelországi Kiewłakiban született üzletember eredetileg faipari egyetemi végzettséget szerzett Varsóban, és maga is foglalkozott tetőfedéssel. Emellett pályafutása első napjától vérbeli üzletemberként fejlesztette vállalkozását, figyelve a piaci folyamatokra.

Krzysztof Pruszynski

Amikor a ’80-as évek Lengyelországában jelentős üzemanyaghiány alakult ki, az autósok erre úgy reagáltak, hogy kannákban tartalékoltak be az üzemanyagból. Ezt látva Pruszyński 1985-ben fém tölcsérek gyártásába kezdett, hiszen ezekre a – hiánycikknek számító – eszközökre szükség van a benzin betöltéséhez kannából. Ez az első üzlet egészen a rendszerváltásig virágzott, majd a piacnyitással, és a benzinhiány megszűntével egyik pillanatról a másikra omlott össze – Pruszyński úr a mai napig tart még otthon néhány ilyen tölcsért, annyi maradt a nyakukon.

’90-es évek: új termékek és innováció

A kezdő lendületet persze így is sikerrel kapta meg a vállalkozás, amely a kereskedelem szabaddá válása után az építőipar felé fordult. Trapézlemezek gyártásával léptek be a piacra, amelyen ekkor még nem voltak jelen a nyugati, multinacionális vállalatok. A rakétasebességgel növekedő kereslet generálta profitból a vállalat mindig fordított az innovációra is: az első modern termelőberendezések Finnországból érkeztek még a ’90-es években, és ezeknek köszönhetően dobhatták piacra a Skandináviában kifejlesztett cserepeslemezeket is. Az innováció a mai napig fontos területe a Blachy Pruszyński tevékenységének: a gyártás és a logisztika terén is modern megoldások és eszközök alkalmazásával biztosítják a magas minőséget és az alacsony költséghányadot.

Emellett a vállalat a kezdetektől figyelmet szentelt a márka és a termékek ismertségének növelésére is, többek között különböző sportesemények szponzorálásával, illetve márkanagykövetek, köztük Mariusz Pudzianowski kinevezésével: a híres lengyel erőember és egykori ketrecharcos számos alkalommal vett részt a Pruszyński termékek népszerűsítésében.

Nemzetközi terjeszkedés és termékfejlesztés

A mára már 20 különböző társaságot összefogó, nemzetközi Pruszyński cégcsoport már sok területen túlnőtt a nyugati konkurencián, egyes Nyugat-európai országokban is megjelent, és a Polmetál Pruszyński révén Magyarországon is 2002 óta működik. A lépésről lépésre felépített birodalom jövője is biztosítottnak tűnik, hiszen ma már az alapító két fia is a vállalat sikerén dolgozik: a menedzsment tagjaként egyikük a trapézlemezek, a másik pedig az alumínium termékek gyártásáért felel.

Krzysztof Pruszyński a lengyelországi Forbes magazinnak adott 2019-es interjújában elmondta: a cégcsoport 2018-as bevételei elérték az 1,7 milliárd zloty -t (közel 400 millió euro), és 116 millió zloty-s (több mint 25 millió eurós) nyereséget realizáltak. Ennek is köszönhető, hogy Pruszyński úr szerepel a Forbes leggazdagabb lengyeleket összegyűjtő 100-as listáján, és 2018-ban először lépett be a zloty-milliárdosok körébe is.

Tauron Arena, Krakkó

 A vállalat történetét és sikerét máig meghatározzák az alapító által is nagyra tartott értékek: a vásárlói igényekre való odafigyelés, az építőipart szakértőként ismerő menedzsment jelenléte, és a kompetens, megbecsült munkavállalói gárda kialakítása. Ez a kombináció nem csak bizalmon alapuló, hosszútávú együttműködéseket eredményez az üzleti partnerekkel, de egyben lehetővé tette azt is, hogy a Blachy Pruszynski részt vegyen számos ikonikus lengyelországi épület megépítésében is: részt vállaltak például a Legia Warszawa stadionja, a krakkói Tauron Aronea és a gdanski Ergo Arena, illetve a Lvivben és Varsóban található repülőterek készítésében: a cégcsoport a könnyűszerkezetes csarnokok szerkezeti, homlokzati és tetőfedő elemeitől kezdve a különleges, acélból és más fémekből készített panelek gyártásán át számos megoldással működik közre ezekben a projektekben.

Könnyűszerkezetes épület PS panelek felhasználásával

Az ismertség, a termékek kiemelkedő minősége és a stabil pénzügyi helyzet lehetővé teszi, hogy a Pruszyński cégcsoport ne szálljon be gyilkos árversenybe: a prémium szegmensbe pozícionálják termékeiket. Ezt a pozíciót erősíti az a tény is, hogy szakemberei révén a Pruszyński nem csak standard kialakítású gyártmányokat kínál üzleti partnereinek, hanem nagyobb, különleges épületekhez is tervez és készít egyedi kialakítású elemeket. Emellett az innováció révén kifejlesztett új termékek, köztük a különleges felhasználási célokra is megfelelő szendvicspanelek is fontos szerepet játszanak a cég gazdálkodásában.

 

A legfontosabb mérföldkövek

Szemelvények a lengyelországi Pruszyński cégcsoport történetéből: 

1985 – bádogból készült termékek készítésével a Blachy Pruszyński megkezdi a gyártást
1990 – az első trapézlemez termékek tervezése és gyártása Lengyelországban
1994 – cserepeslemezek készítésére szolgáló gyártóegység beüzemelése
1999 – a termékkínálat bővítése szerkezeti és kiegészítő termékekkel
1999 – a különböző színesfémekből (cink és ötvözetei, sárgaréz, bronz és réz) termékeket gyártó Metkol-Pruszyński vállalat megalapítása
2000 – partneri együttműködések indítása a szomszédos Litvániában, illetve Lengyelország különböző régióiban
2001 – a magas minőségű alumínium és acél építőelemeket, szerkezeti elemeket, horganyzott lemezeket és perforált alumínium elemeket gyártó Punto felvásárlása
2002 – a magyarországi Polmetál Pruszyński megalapítása
2003 – a hideghengerléssel készülő Z és C szelemenek bevezetése
2003 – a termelőkapacitás bővítése és a legmodernebb technológiát képviselő cserepeslemez gyártó berendezések üzembe állítása a Lengyelországban
2004 – a Pruszyński Ukrajna megalapítása
2006 – a vállalat fehéroroszországi leányvállalatának megalapítása, és a trapézlemez kínálat bővítése. A csehországi, acél tetőfedő megoldásokat készítő Satjam vállalat felvásárlása
2006 – csatlakozás a Nemzetközi Tetőfedő Szövetséghez (IFD)
2007 – a magas minőségű, fából készült termékeket készítő Goran csatlakozása a Pruszyński csoporthoz
2008 – a Niagara ereszcsatorna-rendszer, valamint homlokzati és tetőfedő céllal készülő szendvicspanelek bevezetése. A romániai Viking csatlakozása a Pruszyński csoporthoz. Perforációs technológiával dolgozó üzem nyitása a lengyelországi Starachowicében
2009 – az Extral vállalat megkezdi az alumínium elemek gyártását
2010 – a németországi Polmetal Pruszyński megalapítása
2011 – a PURMAT (matt poliuretán) burkolat bevezetése, és az Aura tetőablakok megjelenése
2012 – az Arad prémium cserepeslemez és az Optima Arad cserepeslemez bevezetése
2013 – az Arad termékcsalád bővítése a modulos Modus Arad cserepeslemezzel
2014 – a fazsindelyes tetők megjelenését idéző Regle cserepeslemez, valamint a Tur és Gryf cserepeslemezek megjelenése
2016 – poliuretán töltetű szendvicspanelt gyártó sor beüzemelése, mely Európán belül is a legmodernebbnek számít
2017 – a Niagara ereszcsatorna rendszer nagy áteresztőképességű, 190 mm átmérőjű változatának megjelenése, illetve a rendszer titániumból, titán cink ötvözetből ill. galvanizált változatának bevezetése
2018 – a Ren és a Modus Estetika cserepeslemezek bevezetése
2019 – az Iryd és a Loara cserepeslemezek bevezetése


Kövessen minket közösségi média felületeinken is!
© 2023 POLMETÁL PRUSZYNSKI KFT.