A FIATAL TETŐFEDŐK VERSENYZÉSÉT TÁMOGATTUK

A magyar tetőfedő, bádogos és szigetelő team hivatalos, ezüst fokozatú támogatója lett a Polmetál Pruszynski Kft., mely hozzájárulást a csapat az IFD Fiatal Tetőfedők Világbajnokságán való részvételre fordítják.

A bajnokságra november 9-11. között kerül sor a svájci St. Gallenben, ahol a csapat bádogos és tetőfedő (magastetős) versenyszámban képviseli majd Magyarországot. A Márk András, Norbi Vlkovszky, Bacsi Áron, és Lengyel Krisztián alkotta magyar csapatot válogatóverseny keretében választották ki, a svájci VB-n legfőképpen a pontosságot, gyorsaságot és az elkészített munkájuk minőségét fogja pontozni a szakmai zsűri. A bajnokságra való felkészülés rendkívül időigényes, melyet nagyon kevés pályakezdő tud vállalni a mindennapi teendők mellett – ezért is büszkeség a magyar tetőfedő szakmának, hogy idén együtt versenyezhetünk a többi nemzet képviselőivel St. Gallenben, a mesterség egyik fellegvárában.

A versenyfeladatok megoldása nagyfokú szakmai felkészültséget követel: a csapatok maketteken fognak dolgozni, amelyeken legalább egy mestervizsga szintet elérő vagy meghaladó feladvány lesz. Emellett a rendelkezésre álló idő is szűkös, hiszen a munkát általában a csapatok fele fejezi be a verseny vége előtt

A magyar csapat sikeres felkészülését, és a versenyen való részvételét a Polmetál Pruszynski örömmel támogatja, hiszen a verseny történetének kezdete, 1988 óta többször is állt már dobogón Magyarország. Szurkoljanak velünk együtt Önök is a tetőfedő, bádogos és szigetelő team sikereiért november 9-11. között!


Kövessen minket közösségi média felületeinken is!
© 2023 POLMETÁL PRUSZYNSKI KFT.