HOGYAN ÉPÜL FEL EGY ACÉLBÓL KÉSZÜLT LOGISZTIKAI CSARNOK?

Milyen lépései vannak egy olyan nagy volumenű beruházásnak, ahol acélvázas szerkezettel tervezünk? Egy zöldmezős beruházást követtünk nyomon az elmúlt évben, írásunkkal most ebbe a projektbe engedünk betekintést.

Az építkezés mostanra már a befejező stádiumába lépett, így az ottani építésvezetőt kérdeztük a csarnok építési fázisairól, az acélvázas szerkezetről, a nehézségekről és az előnyökről.

Az építkezés menete

Kérlek, vázold fel nekünk a beruházás műszaki tartalmát, rendeltetését!

A megrendelő egy közel 6.500 m² acélvázas logisztikai csarnok megépítésével bízott meg minket, ami magába foglalt egy komolyabb tereprendezést is. Az elképzelés az volt, hogy az épületet több, ugyanolyan részre osztjuk fel, aztán az építkezés befejeztével ezek a részegységek kiadásra kerülnek. 

Minden egység 600-700 m² alapterületű, található bennük egy falazott, emeletes irodarész, vizesblokk, illetve étkező vagy pihenő rész. Ezen felül minden egység külön fűtéssel, klímával, gépészettel és ipari elektromos ajtóval rendelkezik. Az átadás még nem történt meg, de már több cég elkezdte a beköltözést.

Mivel kezdődik egy ekkora beruházás? 

Ha megvan minden terv, engedély, és a beruházó leszerződött a generálkivitelezővel, akkor az organizációs tervek alapján felvonulunk a területre. Körbekerítjük, őrbódét, szaniter- és irodakonténert állítunk, kijelöljük a közlekedési utakat, deponálási területeket és kezdődhet a földmunka, kitűzések.

Egy ekkora volumenű építkezésnél, ahol túlméretes szállítmányok, földmunkagépek forgolódnak, ott elengedhetetlen az organizációs terv.  Sajnos ezt sok helyen kihagyják, ami már az elején fejfájást tud okozni, tehát érdemes az első perctől kezdve odafigyelni a részletes tervezésre. 

Kész vagyunk a földmunkával és a kitűzéssel. Hogyan tovább, mire kell figyelni?

Minden munkafolyamatot 100%-os figyelemmel kell követni. Ha az elején elmérünk pár centit, az a végére kellemetlen napokat, újratervezést, plusz költséget jelent. Főképp a kitűzésnél, alapozásnál, lakatos szerkezeteknél nem szabad tévedni.

Acélszerkezet Polmetál Pruszynski

Egy ilyen projekt következő lépése az alapozás. Az acélszerkezetes épületeknél kehelyalapozást alkalmazunk, ezek lesznek a fogadói a vázszerkezetnek. Miután az acélpillérek a helyükre kerültek, jöhet a gerendák beemelése. Itt megemlíteném, hogy acélgerendák használatával már ezen a ponton jobban jövünk ki időben és költségben, mintha más technológiákkal dolgoznánk.

Fontos, hogy időben megrendeljük az anyagokat, általában a már bevált, leszerződött cégektől. Szem előtt kell tartani ugyanis, hogy egy ilyen giga építkezésnél a gyártónak, forgalmazónak is időre van szüksége, hogy biztosítani tudja a kért mennyiséget. Továbbá nem szerencsés, ha nem megfelelő kapacitású céggel dolgozunk, mivel ha kell 100 m³ beton és csak 80-at tudnak leszállítani, akkor az nekünk okoz majd fejfájást. 

Egy ilyen beruházásnál kiváló partner lehet a Polmetál Pruszynski, hiszen termékeiket garanciavállalással, nagy mennyiségben is képesek elkészíteni lengyeloroszági és hazai gyártósoraikon. Egy ilyen volumenű beruházás esetén például több ezer m²-nyi szendvicspanelre és trapézlemezre van szükség.

A szendvicspanelek rögzítésének idejére már szépen beindul a projekt, az építkezés következő lépésében jöhet a tetőszerkezet kialakítása, ahol trapézlemez, hőszigetelés és PVC rétegek követik egymást. Ezután beszerelésre kerülnek a felülvilágítók, és így már tető alá is hoztuk az építkezést.

Az acélszerkezetes csarnok előnyei

Miben nyújt többet az acélszerkezet, miért jó vele dolgozni? Mik az előnyei más, illetve hagyományos épületekkel szemben?

A legfontosabb előnye, hogy az acélszerkezetes megoldás szinte bármilyen funkcióhoz tud alkalmazkodni.

Emellett nagy fesztávokra és nagy épületmagasságra ad lehetőséget, illetve nagy teherbírású. Ilyen kialakításnál például semmi akadálya nem lenne egy futódaru beszerelésének. Pontosan ezért sok kohászati és vasipari csarnok használ több 10 tonnás darukat ezeken az acélvázakon. 

Acél tartószerkezet Polmetál Pruszynski

Fennáll a bővítés és átalakítás lehetősége is. Ennél a beruházásnál most az egyik bérlő kérte, hogy nyissunk egybe két részt, amihez csupán a térelválasztó szendvicspaneleket kellett kivenni, ezt pedig nem egészen egy napos munkával meg is oldottuk. A másik bérlő pedig egy közbenső szintet kért, hisz’ a 8,2 méteres belmagasság ezt is bőven engedi. Ezt az elképzelésének megfelelően szintén acélvázból gyártattunk le egy előzetes statikai vélemény alapján.

Az építési idő is rövid. Ha belegondolunk, hogy kvázi 10 darab, közel 700 m²-es csarnokot építettünk 14 hónap alatt, akkor máris láthatjuk ennek a jelentőségét.

Jó dolog előregyártott elemekkel dolgozni. Kiszállítják, beemelik, és már kész is van az a váz, ami megadja mindennek az alapját. És sokkal költséghatékonyabb, mintha több száz m³ betont és vasat kellene belepumpálni, beépíteni egy nagy volumenű beruházás épületeibe.

Milyen egyéb anyagokkal lehet kombinálni? Hogy néz ki az épület belül?

Acél homlokzat Polmetál PruszynskiBármivel lehet kombinálni. Az állattartásban, ahol nagy vegyi koncentrációnak van kitéve a szerkezet, ott is használatos az acélváz és a szendvicspanel kombináció, mivel megfelelő kezeléssel sok évig bírják az anyagok.
De építettünk már üvegportált is acélváz köré, ami egy izgalmas, exkluzív külsőt adott az épületnek.
Mostani projektünknél az ipari padló kiöntése, felcsiszolása után falazott helyiségeket építettünk (ezek külön alapot kaptak). Ebbe került bele az iroda, étkező, vizesblokk, tehát minden, ami kell a komforthoz.

A részegységeket 10 cm-es szendvicspanelekkel választottuk el, mindegyiket külön tűzszakasszal.
Ezek a térelválasztók hang- és hőszigetelésben is tökéletesen hozzák, amit hozni kell.
A nyílászárókat könnyű belevágni a szendvicspanelba, sokat is építettünk be, így jó világos tereket kaptunk. A nagy ipari ajtókon pedig akár egy kamion is befér.

Milyen felhasználási célra érdemes az acélszerkezetes megoldást választani?

Megszámlálhatatlan a lehetőség ezekben a csarnokokban. A mezőgazdaságtól kezdve hűtőraktárakat, kisebb gyártósorokat, logisztikai- vagy sportcsarnokot, raktárat, irodákat, gabonatárolót, kiállítási csarnokot, szóval tapasztalataim szerint tényleg bármit lehet építeni az acélszerkezetes megoldással. Továbbá természetesen érdemes kikérni a nagy gyakorlattal rendelkező cégek, így például a már említett Polmetál Pruszynski szakértőinek véleményét is az anyagok célszerű felhasználásáról.


Kövessen minket közösségi média felületeinken is!
© 2023 POLMETÁL PRUSZYNSKI KFT.